Szerelmes versek:
Álom
Sötét szobámban fekszem s reád gondolok
Egykor veled vagyok se ez oly jó!
De ki kell nyitnom a szemem s felébredek
S rájövök egykor hogy mindez csak egy álom
Egy gyönyörű álom volt!!!!!!!!
...Lelkedben most űr tátong, már nem kavar fel semmi,
szeretnél egy pillanatig okosabbnak lenni.
Megtudni, hogy mi a jó és hol rontottad el, megkeresni magadban, hogy mi az,ami kell.
Elindulni,s keresni a boldogságnak útját, betemetni örökre a szomorúság kútját.
Kisgyermekként elhitted, hogy boldog bárki lehet, s most nem akarod megérteni mért nem megy ez neked.
Egy tökéletes illúzió ez az ami maradt, egy tökéletes világból, hol elképzelted magad.
Egy apró pici porszem vagy, mit felkapott a szél, de nem képes már küzdeni, mert elveszett a cél.
Elsodort az ár, pedig te nem akartál menni, most hangok nélkül kiáltassz, hogy ne hallja meg senki.
Páncélt húztál magadra, hogy megvédjen,ha félsz,
bár tudod, ezzel valójában semmire se mész.
Az ellenségek tudod, csak a szíved mélyén élnek, és rajtad kívül senki sem fog megvédeni téged. Szeretetre vágynál, de csak bántani tudsz másokat, szánalmas, hogy megszállottként kergeted az álmokat.
Most elbujdosnál messze ahol nem talál rád senki, hogy érzéseid viharában rendet tudjál tenni.
Be kéne hogy nőjjön már a fejed lágya végre, az álmodozás kora lejárt, mikor veszed észre?!
Elfelejtett köszöntés…..
Furcsa érzés fogott ma el
Amikor a folyosón melletted mentem el!
Ma más voltál te is
És más voltam én is!
Nekem ez a nap fontos volt
Míg neked csak átlagos!
Nem akartam ma mást
Csak egy baráti varázst!
Csak pár szóra vágytam
De most már tudom hogy hiába!
Mert te csak néztél de nem mondtad
Én csak néztelek de nem szóltam!
Tükörből nézve Kihalt folyosón lépted koppan,
léptet ezer árny követi.
homályban egy fáklya lobban. Fényét a falak tükrére veti. Megállsz nevetve...
tükörrel bátran szembenézel.
jóképű férfi néz szemedbe
önmagad láttán büszkeséget érzel. Arcod ismét elfordítanád,
képed most nem enged. Kérdőn néz vissza Rád;
rettegés ölt alakot benned. Bámulod önző önmagad,
már nem találod szépnek a képet.
hidegek ezek a falak...
túl csendesek a magabiztos léptek. Nem ismered valódi Énjét Annak, ki szemedbe néz. Most látod először igazi lényét, Mely magával húz... Úgy érzed félsz.
felismeréstől ordítanál. Futni kezdesz, de lépteid üldöznek.
ismeretlen előtted áll
Te kétségbeesve rohansz a tükörnek.
Mondd meg kérlek mit tegyek,
hisz mindegyik a vesztem lesz...
Tudom,hogy szeretsz és már azt is,hogy én is.....
Nem kéne együtt lennünk de mi mégis ezt tesszük...
tiltja a múltam,és legbelül talán én is...
nem szabadna megtenni,
de szeretlek téged....
fáj,hogy nem lehetsz mindig velem,
és nem vállalhatom fel mennyire szeretlek! ! ! !
Egyedül vagyok és nézek előre
Szívem most hasonlít egy elrepedt kőre,
Nem érzek semmit, magamba várok
De felbukkan egy alak : végre látom!
Szívem dobogni kezd,agyam lüktet
Hirtelen egy furcsa érzés borítja el testem
De elfordul nem hozzám jön
Boldognak látszik, én összetörök.
Arcom lesápad, kezem hideg, kemény
Rá kell jönnöm végre, Ő nem az enyém.
Mindenem megfeszül, mejd remegni kezd
Leborulok lassan, hogy túléljem ezt
Legyen már vége, csak ne nézzen rám
Hogy ne vegye észre mennyire fáj.
Nem kell, hogy más legyen; nem kell, hogy sajnáljon
Vége van és Ő már nem a barátom.
És újra ott vagyok, elmegy mellettem
Nyakába ugranék, de lehajtom fejemet
Érezetem illatát ahogyan elszelelt
Talán utoljára, nem lesz több mégegyszer
Utána nézek a hátát látom
Régen volt közel most végtelen távol
Eltűnt, nem fordul vissza
Mostmár mindig így lesz, pont így mint ma.
Nem tudok menekülni, sírni kezdek
És meghallom a kérdést: Még mindig szereted?
Nem válaszolok, mert mindenki tudja
Vigasztalni próbálnak: Majd nekivágsz újra!
De nem kell más csak Ő kell nekem
És én újra rájövök: még mindig szeretem!!!
Engem a szerelem ámor nyilával szíven talált,
mikor egy szépmosolyú, szőke hajú srácot láttam délután!
Nem tudtam mit tegyek, csak azt,
hogy szerelmes vagyok, de nagyon!
Rámnézett, csak állt némán és azt mondta:
ez csak egy álom, de ne ébredjünk fel SOHA!
Bájosan nézett le ránk az ég, csak azt suttogta felénk:
BOLDOGSÁG és SZERELEM
e kettő kell az élethez!!
El nem sírt...
El nem sírt könnyek,
Szenvedésből írott,
Magányszagú könyvek
Írója én, a halott...
A költő, az angyal,
Az ördög...
Üres szemeim mögött,
Fojtott férfisírás,
Szót -szóba vérrel öltök,
El nem szólt kérdésem mögött
Ott a tetemrehívás...
Mikor lassan pusztulni látsz,
S többé már nem jövök:
Vajh' kell-é még más...?
Vele vagy nélküle!
Vele vagy nélküle az élet keserű;
Vele vagy nélküle minden jó elkerül;
Vele vagy nélküle üres az életem;
Vele vagy nélküle meghalt a szerelem;
Vele vagy nélküle magányos vagyok;
Vele vagy nélküle én is meghalok!
Hull a levél,s nyomodat betakarja a por,
szaladok a semmibe,szememben pedig könnycsepp virul.
Körül vesz a semmi,s hiába kiáltom neved,
az én szavam neked már csak képzelet.
Nem fordulsz vissza hangom hallatán,bárhol is vagy,
egyedül vagyok föld,s ég között,mindenki elhagy.
Mit tegyek?Szaladjak a végtelenbe reménytelen?,
s higgyem el,hogy ennyi volt közted,s köztem a szerelem?
Nem!!!Hisz tudom,hogy szíved még mindig értem lángol,
én vagyok a lány,kire fájó szívvel vágyol,
ne hagyj itt a semmibe,ne engedj meghalni,
tudnod kell,hogy nem tudok mást imádni.
Állj meg kérlek,utad bárhová is vezet,
várj kérlek,míg hozzád megérkezek.
Beszéljük meg újra,hisz nem tudtam mit mondok,
bár sokszor ígértem,de most valóban megváltozok.
Látni akarlak,csókolni,és ölelni,
szerelemtől bódultan egy éjjen át szeretkezni.
Nem marad!Fut tovább,mintha üldözője lennék,
hiába könyörgök neki,azt kívánja bárcsak ne léteznék.
Leborulok a földre, s várom,hogy vesszen életem,
mert ha ő nincs,nem kell léteznem.
Miatta vagyok az aki vagyok,
de nélküle lélegezni,hallani,s látni sem tudok.
Eljött az idő,hogy megfizessek mindenért,
azokért a rengeteg fájó szavaimért,
mellyel szíven szúrtalak oly sokszor,
amik miatt most oly nagyon haragszol.
Ha már nem jössz vissza, küldd el megbocsátásod,
mert amélkül nem akarok meghalni,hogy ne hallanám hangod.
Futok,előttem már a földgolyó széle,
hát isten veled,hisz tőled már nem hallok szépet.
Már csak egy pillanat,
s a szívem örökre darabokra szakad.
Lábam alól kifogyott a föld,mostmár vége,
távolból hang szól: "Hát mégsem gondol kedvesére?,,.
Kinyújtom a kezem,de már nem érem el,
azt hiszem zuhanok,de valaki mégis felemel.
Visszajött,de mégis nagyon szomorú,
azt mondta megbocsát,hisz ez nem háború.
Különben sem tudna szívéből törölni,
de hogy is tudná szerelmünk ily könnyen feledni.
Szeret és nélkülem minden percet hasztalannak érez,
bántottam,de van nála talán egy utolsó esélyem.
Mostmár minden jó és többé nem bántom soha,
nem leszek szívéhez oly csúnyán otromba.
Csak szeretni fogom,hisz ő megérdemli,
ő az kit a világon legjobb lehet szeretni.
Minden nap arra gondolok, hogy mellettem állsz, szerelmes szavakra, forró csókra vágysz. Símogató pillantásod érzem arcomon, oly ez, mint a valóság, kár hogy csak álmodom!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
